A madarak csatája

Minden NFL drukker rég óta várta már ezt a napot. A napot, amitől kezdve a tengeren innen több ezer ember 5 hónapig álmosan fog munkába és iskolába menni. Szeptember 7-én hajnalban ugyanis hivatalosan is kezdetét vette a 2018-19-es NFL idény az Atlanta Falcons és a Philadelphia Eagles összecsapásával.

Már 15 éve hagyomány, hogy a címvédő várja a számára kisorsolt ellenfelet az idény első meccsen. Ez idő alatt mindössze egyszer alakult úgy, hogy a nagydöntő visszavágóját láthatták a szurkolók. 2015-ben az 50. Super Bowl győztese, a Denver Broncos fogadta a vesztes Carolina Panthers csapatát, akiknek másodszorra sem sikerült túljutniuk a denverieken.

A philadelphiaiak tavaly az esélytelenek nyugalmával menetelhettek végig a szezonon. Ráadásul a rájátszást és az alapszakasz végét is a kezdő irányítójuk, Carson Wentz nélkül kellett végigjátszaniuk, akinek 2 szalag is elszakadt a térdében. A csapatnak azonban sikerült eljutniuk a Super Bowlig, ahol az NFL egyik legjobb csapatát győzték le második számú quarterbackjük vezetésével, aki olyannyira helyt állt, hogy meg is nyerte a döntő legjobbjának járó díjat. Most azonban már mindenki számít a Phillyre, mindenki tudja, hogy a bajnokkal fog játszani, ami pszichésen az Eagles nyakába varrja a nagyobb terhet.

Az Atlanta két évvel ezelőtt játszott Super Bowlt, ahol sokáig vezettek a már említett Patriots ellen, ám a bostoniak a futballtörténelem egyik legnagyobb fordításával behúzták a győzelmet. A georgiai csapatot azonban nem viselte meg a vereség, ahogy sok más együttest. Tavaly is rájátszásba jutottak az igencsak túlzsúfolt NFC dél harmadik csapataként. Az első play off meccsükön viszont pont az Eaglestől kaptak ki 5 ponttal.

Ez a meccs sok hasonlóságot mutatott mindkét említett tavalyi meccsel. Így a régebbi szurkolók nosztalgiázhattak egy kicsit.

A meccs kezdésére fél órával a tervezett időpont után került sor, mivel egy viharfelhő megzavarta a hagyományos zászlófelvonást. A nélkül márpedig nem kezdődhet el egy szezon, hogy fel ne fedjék a „Super Bowl Champions” feliratú lobogót.

larry-bridges-698281-unsplash.jpg

Mikor végre elvégezték a szezon első kezdőrúgását, egy stadionnyi ember kiáltott fel, visszavonhatatlanul is elkezdődött az idény. Az Atlanta kezdte a támadást. Gyors és sikeres drive-nak indult. Matt Ryan egészen a hazaiak vörös zónájába jutott. Az első 78 yardból 44-et Julio Jones, a liga egyik legjobb elkapója szerzett. A Falcons drukkerek reménykedhettek a touchdownban. Egyetlen yard kellett volna megtenniük, azonban a hazaiak kiváló védelme megakadályozta, hogy átnyújtsák azon a bizonyos vonalon a labdát.

Ez után jött a várva várt hazai csapat, ahol még mindig a második számú Nick Foles irányított, mivel Wentz még nem százszázalékos. A csodára azonban még várni kellett. Összesen 6 yardot tudtak megtenni első támadássorozatuk során, ami valljuk be, nem egy bajnoki teljesítmény.

A szerencsétlenkedésre a vendégek egy újabb erős drive-val válaszoltak, aminek, a hazaiak szerencséjére, csak egy Field Goal lett a vége. Ez után sem remekelt a Philly, sőt. Az előző yardjaik ellentettjét sikerült megtenniük.

A félideig egyik csapat gépezete sem indult be túlságosan, az Atlanta visszavett egy kicsit a tempóból, az Eaglesnek ugyan sikerült túllépniük az árnyékukon. A nagyszünet előtt nem igazán alkotott egyik játékos sem nagyot. Az irányítók szenvedtek, Ryan és Foles passzainak pontossága együtt nem adta ki a 100 százalékot. Egyedül Julio Jones volt a fényszem a pályán. Az Atlanta 152 támadó yardjából 89-et ő szerzett. Mondhatnánk a szabálytalanságok domináltak, hiszen összesen 16 szabálytalanság történt mely összesen 134 yardot ért.

A második félidőre az edzők kicsit helyre tették a srácokat. Az Eaglesnek nem sikerült rögtön pontokat tennie az eredményjelzőre, azonban a következő drive-ban egy olyan játékot alkalmaztak, melyet minden NFL szurkoló ismer. Ez nem más, mint a Philly Special, melyből az 52. Super Bowlon touchdownt szereztek. Ez arról szól, hogy az irányító eladja, hogy épp a falaknak magyaráz, miközben a mögötte álló futó kapja a labdát. A játékos megkapja a labdát, elindul a pályán keresztbe, eközben az ővele szembe jövő társának átadja a labdát, aki előre passzolja az irányítónak. Igen, az irányítónak. És ha a legnagyobb meccsen sikerült, mért ne sikerült volna másodjára is? Nick Foles most ugyan csak first downt szerzett, de ezzel sikerült felráznia a csapatot. Ezzel a játékkal akarták bebizonyítani a szenvedős meccsen a szurkolóknak, és talán saját maguknak is, hogy ez még ugyanaz a csapat, mint amelyik magasba emelte a Lombardi trófeát.

Ez a kis nosztalgiázás tényleg hatott a csapat teljesítményére, mert a drive-ra Jay Ajayi touchdownja tette fel a pontot. Ezt követően úgy tűnt, sikerül megállítani az Atlanta támadását. Már a puntot is elvégezték, az egyik visszahordó játékos azonban hozzáért a labdához, így az szabadon visszahordhatóvá vált, amit a vendégek ki is használtak. Folytathatta a támadást a Falcons 30 yardra a céltól. Ryan azonban nem vette fel a touchdown dobó kesztyűjét. Nyögve nyelősen ment a támadás. Fletcher Cox sackelte, majd pár játékot követően Rasul Duglas szedte le a labdáját, még éppen jókor.

Folytathatta a támadást az Eagles. Azonban Nick Foles sem maradhatott interception nélkül. Egy szerencsétlenül pattanó labdát Deion Jonesnak sikerült elkapnia. Az Atlanta kihasználta az újabb kedvező mezőnypozíciót, Julio Jones elkapása után Coleman sikeresen megfutotta a csapat idei első hatpontosát. Ám az extrapont kimaradt, így csak két pont volt az előnyük. Ami azt jelenti, a hazaiak egy Field Goallal is visszavehetik a vezetést. A sikeres touchdown futásra ugyan 7 percet kellett várni, de Ajayi érvényesítette második pontjait, amivel már megdöntötte tavalyi rekordját. A sikeres kétpontos kísérlet után pedig a vendégeknek touchdownt kellett elérniük, hogy döntetlenre hozzák a meccset.

Két perc alatt kellett túljutniuk a pályán. Szépen el is jutottak a 20 yardos vonalig egy perc alatt. Majd egy 10 yardos passzal még közelebb jutottak. Ekkor már csak 24 másodpercük volt. Matt Ryant azonban megakadályozták a td szerzésben. Egy szabálytalanság következtében megfeleződött a célterületig hátra lévő táv. A szerencse azonban a hazaiak mellett állt. És mindenki azt hihette, a tavalyi playoff meccs felvételeit játszották vissza. Julio Jones Ugyan is elkapta a labdát, egy védő azonban még a levegőben kilökte a pályáról. Nem sikerült tehát az egyenlítés. A Philadelphia Eagles 12-18-as arányban legyőzte az Atlanta Falcons csapatát.

Összességében elmondhatjuk, nem az irányítóké volt a főszerep. Egyikük sem hozta a tőle megszokott formáját. A szabálytalanságokkal a csapatok összesen 236 yardot vesztettek. Ezek közül igen sok megkérdőjelezhető volt. Főleg a kemény focit kedvelők számára, ugyanis rengeteg olyan megmozdulásra dobtak zászlót, amire pár éve még nem tették volna. Az atlantaiak védője, Keanu Neal térdszalag szakadás miatt kénytelen kihagyni a szezon hátralévő részét. A csapat egyik legjobb DB-je nélkül pedig eléggé meggyengülhet a sólymok védelme. Ám annyiban reménykedhetnek, hogy Julio Jones még mindig náluk játszik, és még mindig remek formában van. Összesen 169 yardot szerzett egy meccs alatt, ami enyhén szólva biztató kezdés.

Ezzel a cikkel kívánnék mindenkinek kellemes NFL szezont. Remélem, mindenkinek a lehető legtovább fog nyúlni a Super Bowlig hátralévő öt hónap, hogy minél jobban kiélvezhesse a foci szépségét. Jó szurkolást mindenkinek!

Címkék: nfl