FaceMask

Az amerikai foci női szemmel

Posztok II.
Kik a defense tagjai?

Előzőleg írtam a támadó egység felállásáról. Most lássuk, kik is alkotják egy amerikai foci csapat védelmét.

Míg a támadó egység pozíciói a pálya hosszára merőlegesen változnak, addig a defense-beli posztok annak hosszán változtatják jellegüket. Szinte minden egyes támadó egységbeli pozíciónak megvan a megfelelője a védelemben is.

defense.JPG

Kezdjük a védő fallal. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a támadó fal megfelelője. A fal közepén az erősebb testalkatú védőfalak, a defensive tackle-ök (DT), a szélén a relatíve kisebb emberei a falnak, a defensive endek (DE) helyezkednek el. Mindkettő posztból 2-2 áll fel egy játék során. Ők próbálnak az irányító közelébe férkőzni, valamint még az elején megállítani a futásokat. Ennek megfelelően agresszívek és óriásiak, hogy minél nagyobbat tudjanak ütni az illetőn, akinél a labda van (és azon is, akinél nincs).

180642693.jpgHouston Texans

A corner backek (CB) és a safetyk (S) az elkapókkal harcolnak a legtöbbet. Ők, azaz a secondary próbálja megakadályozni a WR-t a labda elkapásában. Ennek megfelelően ő nekik kell a leggyorsabbnak lenniük a védelemben, ugyanakkor magasaknak is. Míg a cornerek a pálya szélén, közvetlenül az elkapókkal szemben helyezkednek el, addig a safety-k állnak fel a leghátrébb a védelemből, hogy ha egy támadójátékos átjut a pályán, ne kelljen mindenkinek utána loholnia. Úgy is mondhatjuk, ők a védelem utolsó vonala.

bal-after-missing-interceptions-in-steelers-win-eric-weddle-and-jerraud-powers-redeemed-themselves-in-br-20161112.jpgEric Weddle (Baltimore Ravens #32)

A line backerek (LB) alkotják a védelem tengelyét (ők a defense belső emberei). A három LB-ből a középső (MLB) a védelem irányítója (egy kicsit nagyobb kiadásban, mint a támadóké). Ő hívja be a játékot, ő osztja ki a játékosokat, ha azok nem jó helyen vannak. A line backerek feladata megoszlik. Megesik, hogy a defense falnak segítenek be az irányító-vadászatban, máskor a passzokat próbálják leszedni, a secondary munkájához hozzátéve. Valamint a futások megállításánál is nagy szerepük van. Őket mondhatnánk a futókkal egy alkatnak, ugyanakkor a linebackerek általában magasabbak és nehezebbek, mint az RB-k. Így ők vannak erőfölényben a futókkal szemben, ha még gyorsak is, akkor nagyon sajnálni tudom azt a futót, aki találkozik velük.

mmqb-kuechly-luke.jpgLuke Kuechly (Carolina Panthers #59)

Talán a defense-beli feladatok nagyon hasonlónak tűnnek egymáshoz, de fontos, hogy mindenki a helyén legyen, a saját dolgát végezze. Ha ez nem történik meg, hatalmas kavarodás lehet a pályán, és a legapróbb hibából is touchdownt csinálhat az ellenfél.

Folytatása következik!

A bejegyzés trackback címe:

https://facemask.blog.hu/api/trackback/id/tr1914203957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

FaceMask

Az amerikai foci női szemmel.

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása