FaceMask

Egy év. Hogy ez sok vagy kevés idő, azt nehéz lenne megállapítani. Egy éve kezdtünk el a Guardiansnál céltudatosan készülni a bajnokságra. Egy év alatt nőttük ki magunkat egy 20 fős mezei társaságból egy olyan csapattá, amely már képes megállni helyét nevesebb csapatok ellen, legyen az barátságos mérkőzés vagy egy aréna kupa. Az év első megmérettetésre március 17-én került sor. A Jászberény Wolverines elleni mérkőzéssel ugyanis megkezdődött ennek az egyéves munkának a leszüretelése: a csapat megkezdte szereplését a Divízió II-es bajnokságban.

A mérkőzés előtt a szokásosnál nagyobb volt a zsongás. Pár hónappal a bajnokság kezdete előtt sok új játékos, edző csatlakozott hozzánk újoncok és tapasztaltak egyaránt. A meccset megelőző hetekben nagy volt a zűrzavar: új playek tanulása, sérülések és a játékosok összeszokatlansága is hozzátett ehhez a bábeli állapothoz. De mint mindig, most is bizakodtunk.

Utolsó edzés, utolsó simítgatások. Majd szombaton a szokásos, három óvodáscsoportnak elegendő brownie megsütése. Hálátlan egy feladat: három óráig süti az ember és öt perc alatt felfalják. Azért a gyermeki örömért, ami akkor íródik az arcokra, mikor meglátják az édességhalmot, megéri.

A meccs napján a szokásos helyről indultunk. A teljes csapat ott állt, és izgatottan várta, hogy elkezdődjön az út, ami Jászberényig egy bő két és fél óra. Jó ilyenkor látni a srácokat, edzésen mindig van olyan, aki nem jön, nem látni a teljes képet. Ilyenkor azonban mindenki ott áll, teljes menetfelszerelésben. A társaságot egy sajátos hangulat járja át, ami csak ilyenkor észlelhető.

A hosszú utat még kihasználták az edzők. Utolsó biztatások, utasítások, tanácsok. Még egy „dolgozatot” is írattak, amivel megbizonyosodtak róla, mindenki tudja-e a dolgát. Nem buktak el a fiúk. Puskázás nélkül is sikerült volna egy ötös osztályzatot szerezni az iskolában. Ezzel egy kis megnyugvásra adva okot az edzőknek: nem volt hiába az a sok tanulás. A maradék időben mindenki mentálisan készült. Átgondolta a dolgait, próbálta magát nyugtatni, hogy ne menjen föl túl korán a vérnyomása.

Mikor odaértünk egy szépen kimért és lefestett pálya várt minket, valamint a Wolverines játékosai. Átöltözés után mindenki a játéktér felé vette az irányt és megkezdte a már jól ismert bemelegítést, majd a begyakorolt drilleket. Nemsokára megérkeztek a játékvezetők is. Jöhetett a face check. Egy pár névvel meggyűlt a sporik baja, és nekünk is furcsa hallani, mi áll a másik személyi igazolványán.

Aztán jött a pénzfeldobás. Sajnos most nem volt alkalmam ott lenni a csapatkapitányok között, de megfogadták a jó öreg szabályt: mindig a fejet kell választani. És meg is nyertük. Az edzők és a csapatkapitányok azonban félreértették egymást, elszalasztottuk a visszahordás lehetőségét, mindkét félidőt a hazaiak kezdhették.

Nem valami jó kezdés… De szerencsére a mérkőzés számunkra kicsit nagyobb megértéssel és sikerrel folytatódott. A kisebb bakit követően a Jászberény fogadta Milán kezdőrúgását. Ezzel hivatalosan is elkezdődött az első bajnoki szezonunk.

A Wolverines a húszyardos vonalról kezdte a támadást, és nézett farkasszemet vérszomjas védőinkkel. A defense nem is habozott. Tette a dolgát, nem engedte előrehaladni a Rozsomákokat, így hamar átkerült a támadóegységhez a labda. Bemutatkozhatott újdonsült irányítónk, Kraszi, aki nem sokkal a meccs előtt csatlakozott hozzánk. Az offense az ő irányításával, Dominik futásaival, és Tomi touchdownjával sikeresen, hat ponttal kezdte meg az idényt. Ehhez még kettő hozzájött Szikra jóvoltából. Így nyolc ponttal zárult a szezon és a mérkőzés első drive.

Visszakerült a Jászberényhez a labda, ezt azonban a védelmünk nem hagyhatta szó-, és tackle nélkül. Nem sok ideje volt a Guardians offensének pihenni, mert a defense leparancsolta a Jászberényt a pályáról. Egy pár drive-ig folyamatosan váltotta egymást a két egység a pályán. Az offense-nek nem igazán sikerült pontokat kicsikarni. A defense meg tette, amit kellett: nyomást helyezett az irányítóra, megállította a futásokat, leütötte a passzokat. A második negyed elejéig egyik támadóalakulatnak sem sikerült touchdownt szereznie. Ezt szerencsére mi, pontosabban egy Kraszi - Szikra összjátéknak sikerült megtörnie. Melynek eredménye egy gyönyörű, NFL-be is beillő hat pontot érő elkapás volt. A kispadunk egy emberként kiabált. Az elszalasztott kétpontos kísérlet sem igazán vette el a kedvünket. 14-0-ra vezettünk. Nem nyugodhattunk meg, a mérkőzés fele még hátra volt. Annál is inkább, hogy a félidő vége előtt nem sokkal egy jászberényi játékos leszedte Kraszi labdáját a levegőből. A védőnek lett volna rá lehetősége, hogy visszavigye a célterületre. A pontszerzéstől csak az óra lepergése mentett meg minket. Így egy magabiztos, ám koránt sem ledolgozhatatlan vezetéssel várhattuk a második játékrészt.

A szünetben az edzők elmondták, ki mit látott a pályán, min kellene változtatni. Aztán mindenki ivott, fújt egyet. A munka itt azonban nem állt meg. Pár perccel a második etap előtt a pihent izmokat újból át kellett mozgatni a sérülések elkerülése végett. Én eközben járkáltam, biztattam a srácokat, és segítettem annak, akinek szüksége volt rá. Valakinek mindig állítani kell a felszerelésén, meg kell ragasztani, ami elszakadt, és tanácsot kell adni a csak női logikával megoldható kérdésekben.

Mivel a pénzfeldobást elügyetlenkedtük, a Jászberény kezdhette a második félidőt. Milán tökéletes rúgása pontosan az egyyardos vonalon állt meg, ezt Leszko fogta meg, aki még éles helyzetben is emlékezett a szabályra: a kickoff élő labdának számít – aki legelőször hozzáér, az kezdheti a támadást. Így a mi támadósorunk léphetett először pályára. És csak egy yardot kellett megtenni. Talán nem túlzok, ha azt mondom, Dominiknek innen szinte gyerekjáték volt bejuttatni a labdát a célterületre. Az már csak hab a tortán, hogy az extra kísérlet során kétszer akkora távolságból is sikerült. 22-0-ra fordult az állás.

A Wolverines egyre akaratosabbá vált. Ezzel egyre közelebb jutottak a pálya végéhez. De mind hiába, a mi védelmünkön nem egyszerű az áthaladás. Nem egyszer már ott éreztem a pontszerzésüket a levegőben, de a defense-nek mindannyiszor sikerült megállítania az előrenyomulást. Az offense köszönte szépen az újabb lehetőséget: a keret legfiatalabb játékosa nagypályán is bemutatkozott egy elkapással, lerázva magáról a védőt megvolt Zolika első hatpontosa. Szerencsére most a kezében maradt a labda. Az extra kísérlet sikertelen volt. Az eredmény csak hat ponttal változott: 28-0.

Az óra pörgött, csapategységek jöttek-mentek, játékosok cserélődtek. A védelemből továbbra sem lehetett pontokat kicsikarni, bármennyire is szerette volna a Jászberény. A feszültség egyre nőtt a pálya másik oldalán, egy-két játékos már a pályán belül sem igazán tudta türtőztetni magát. A védelem alázatos munkáját az offense újabb pontokkal hálálta meg.

Az immár Márió által vezetett támadóegység szépen fokozatosan haladt előre a pályán. Dominik még így a negyedik negyed vége-fele is sikeresen puhította a Rozsomákok védelmét. Majd Emo kétméteres magasságát és Boti gyorsaságát kihasználva közvetlen közel kerültünk az end zone-hoz. A támadásra a koronát Boti újabb elkapása tette fel, ami immár pontokban is mérhető volt. Dominik hozta a kötelező kétyardos futást. 36-0 az állás, negyedik negyed, percek vannak hátra a mérkőzésből. A jászberényiek úgy gondolták, okosabb lepörgetni az órát, mint esetlegesen sérüléseket szenvedni. Így a Guardians csapata a hármas sípszót követően megnyerte első bajnoki mérkőzését.

A meccs végét követően a kedélyek lenyugodtak. A két csapat sportszerűen gratulált a másiknak. Miután véget értek a formalitások, a Guardians extázis közeli állapotba került: kiabáltunk, ujjongtunk, ugráltunk, pacsiztunk. Leszko a hatalmas, Guardians színekben pompázó zászlót lengette. Mindenki boldog volt. Összegyűltünk egy kiabálásra: megköszöntük a közönség biztatását, a Jászberény sportszerű játékát, és legutoljára felhangzott a Guardians, talán olyan hangosan, mint még soha. A hangokból büszkeség áradt.

Beletelt egy tíz percbe, mire kicsit alábbhagyott az őrjöngés. Jöhetett a kötelező nyújtás. Amíg a többiek gondoskodtak az izmaik épségéről, én gyorsan hoztam azt a mérhetetlen mennyiségű sütit, amit (mint mindig) hatalmas örömmel fogadtak. Öt perc alatt kárba veszett háromórányi munka. De cseppet sem érdekelt. Egytől egyig mindenki megérdemelte a finomságot.

Tusolás, pakolás. A minél hamarabbi hazaérkezés érdekében az edzők a buszra hagyták a nagy beszédet. Mindenki kíváncsian várta a mérkőzés díjazottjait. A védelem legjobbja Vidu lett, aki addig kergette az irányítót, amíg az csak lábon maradt, labdát szerzett. Az offense legjobbja, sokak meglepetésére a támadófal, mint egység lett. A srácok teljesen megérdemelten kapta az elismerést – sem Kraszi, sem Márió közelébe nem fértek oda a védők, ezzel kisegítve a nyugodt passzolást, futásokat. A csapat legjobbja a 127 yardot futó Dominik lett, aki profi running backeket megszégyenítő átlagot produkált.

Gratulációk özönlötték el a díjazottakat, de a többi csapattag is kapott dicsérő szavakat. Nem hiába: a futball egy olyan játék, ahol mindenki számít, egytől egyig. Egyik részről sem volt igazán kiemelkedő teljesítmény. De egységként hatalmasat alkottunk. 36 pontot nem egyszerű összeszedni, de nullát engedni talán még nehezebb. A hétvége után, a többi mérkőzés lefolyását követően a Guardians pontkülönbsége lett a legmagasabb, így mi állunk a tabella első helyén.

Ez azonban csak az első lépcsőfok volt. Még legalább öt mérkőzés vár a csapatra, melyeket még sikeresen meg kell mászni. Annyi viszont biztos, ez a győzelem még céltudatosabbá tett minket, ugyanakkor következő ellenfelünket még több alázattal és munkával várjuk. Reményteljesen, győzelemre szomjazva vágunk neki a következő fordulónak.

A fantasztikus fényképekért köszönet, Szabó Dávid, ART Photo!