FaceMask

Három-kettő. Ezzel a győzelem-vereség mutatóval vágtunk neki az utolsó fordulónak, miután egy hónapja csúfos vereséget szenvedtünk a Rebels Oldboystól. Ilyen mérleggel várta a meccset a Dunakeszi Rangers is, egy sokakat talán meglepő győzelemmel a Szombathely Crushers második csapata ellen. A továbbjutás kérdése így egyértelművé vált. Aki nyer, az folytathatja a játékot a rájátszásban.

A nyomás így mindkét csapaton nagy volt. A Rangers a szezon kezdetén összeszedett három vereség után állhat fel, és juthat be a play offba. A Guardians pedig újoncként játszhatna az elődöntőben. Hatalmas a tét, így a felkészülés is ennek megfelelő súlyú volt a Guardians részéről. Tudtuk, hogy sokan nem húzhatnak majd mezt különböző sérülésekből kifolyólag, aki pedig a pályán lesz, az sem feltétlenül száz százalékos állapotban játszik majd. Valamint a kánikulával is számolnunk kellett. A több mint harminc fokos hőségben könnyen felforrhat az agyvizünk. (Konkrét és átvitt értelemben is.)

A meccs napján sajnos tényleg a beígért meleg reggelre ébredtünk. De nem volt mit tenni, az időjárást – balszerencsénkre - nem lehet kontrollálni. Még egy pár apróbb feladatot el kellett végezni a kezdés előtt. A yardjelző pilonok, a kapufák, nyalókák és sátrak nem rakják magukat a helyükre, így ez várt még ránk. A kiszáradás elkerülése érdekében megszámlálhatatlan zsugornyi vizet hordtunk ki, és a lehető legtöbbet be is hűtöttük. A hidratáltságot és a túlmelegedés elkerülését így meg is oldottuk.

Lassacskán az egész csapat és a dunakeszi játékosok is megérkeztek. Így kezdődhetett a szokásos procedúra: a kezdő keret kihirdetése, melegítés, face check, végül pedig a bevonulások. Amíg vártuk, hogy megszólaljon a mi dalunk, Potyka buzdított minket. A beszéd végére az egész csapat egyként skandálta: „A mi pályánk, a mi csapatunk, a mi győzelmünk!” Sokadjára elmondva az egész stadion zúgott az üvöltéstől. A következő pillanatban pedig megszólalt az induló, a játékosok egy emberként tódultak be a pályára. A pénzfeldobást követően Milánnal a középpontban felállt a kick off team, hogy megkezdődhessen a mérkőzés.

A védelem lépett először a pályára, akik hamar nyomást helyeztek a Rangers támadó alakulatára. Egészen a célterület közvetlen közelébe sikerült őket visszaszorítani. Egy rossz snapet követően a labda kipattogott a pálya mögé. Ez pedig nem jelentett mást, mint egy safetyt, azaz két pontot a zsebünkben.

Az offense léphetett tehát pályára, hogy megmutassa, mit is tud. Ez nem tartott sokáig. A félpályáról indulva Dominik egészen a célterületig futott. Szinte euforikus hangulatba kerültünk. Valamin azonban megakadt a szemünk: egy sárga zászlón a pálya közepén! Egy offensive holdingot jelzett. (Ilyenkor egyáltalán nem szeretem azt a kis sárga rongydarabot.) Nem baj, menni kell tovább! Következő play, újabb zászló. Ha ezt megint ránk dobják… Szerencsére mindkét csapat szabálytalankodott, így maradtunk a helyünkön. A kezdeti lendület alábbhagyott. Nem sikerültek a passzok. Zolika ötyardos elkapása sem volt elég a first downhoz, így megakadt az első támadásunk.

A labda visszakerült a Rangers irányítójának kezébe, amit nem is tartogatott sokáig. Néhány playt, egy elkapást és egy pár missed tackle-t követően meg is szerezték a vezetést. Az extra pont long snapje túl hosszúra sikeredett, így csak négypontos előnyt szereztek. A következő támadásunk alkalmával azonban nem faragtunk a hátrányból. Három sikertelen play után ismét a defense-ünk kényszerült a pályára. Egy hosszú passznál úgy tűnt, hogy ebből a Rangers-támadásból is touchdown lesz. Szerencsére Szabi éppen csak addig törte a fejét, amíg meg nem állította a labdás játékost, mindössze 20 yardra a pálya végétől. A következő first downt nem sikerült megszerezniük, visszakerült az offense-ünkhöz a labda.

A második negyedet tehát az Guardians kezdhette meg támadással. Ezúttal ült a futójáték. Egy jó negyven yardot sikerült megtenni, és mikor már ott álltunk a pontszerzés kapujában, a snap átrepült Márió feje fölött, és pattogott… Egy Rangers játékos pedig összeszedte, és megindult vele. Tíz yardon belül sikerült csak megfogni. Ezt a kis távolságot a VSD irányítója könnyűszerrel megtette. A rúgó sem hibázott, így az állás 13-2-re módosult. A következő támadásunk is kudarcba fulladt, ezúttal sem csökkenthettük tehát előnyünket. A dunakesziek drive-ja viszont annál inkább sikeres volt. Újabb hét pont megszerzése után már három labdabirtoklásnyi előnyük lett.

Az offense egy ígéretes támadásba kezdett. Milán majd’ negyvenyardos elkapása lehetőséget nyithatott volna az első touchdown megszerzéséhez, egy védő azonban lefülelte a következő passzt, és megszerezte a labdát. A defense-ünk még pályára lépett egy pár perc erejéig, de pontok már nem születtek a félidőben. 20-2-es állással futhattunk neki a második játékrésznek.

Húszpercnyi szünetet követően felállt a két special team, hogy folytatódhasson a mérkőzés. Részünkről Szikra és Zolika várta a labdát, hogy minél kevesebbet kelljen megtenni a következő támadásnál. A harmincas vonalról adhatta fel Potyka a labdát, hogy megkezdődhessen a menetelés. Mikor már úgy tűnt, hogy negyedik kísérletre puntolnunk kell. A rossz snap miatt Milánnak már nem volt ideje elrúgni a játékszert, így lábon indult meg vele. Ez egy okos és sikeres megmozdulásnak bizonyult, ugyanis a first down elérésével életben tartotta a drive-ot. A következő playekben nem haladtunk előre, egy holdingnak köszönhetően még hátrébb kerültünk. Második és húsznál már inkább temettük a támadást, mintsem bizakodtunk, azonban Zolika utóbbira megadta az okot. Egy negyvenyardos elkapást követően olyan közel kerültünk a pontszerzéshez, mint soha korábban. Egy újabb elkapás Zolikától, és mindösszesen 10 yard volt már csak a célig. Két büntetést és sikertelen passzt követően az utolsó esélyünk maradt, hogy megtegyük a távot. Márió mindent vagy semmit passzát Szikra fogadta az end zone-ban, így megszereztük első touchdownunkat.

A továbbiakban mindkét csapat próbálkozott a pontszerzéssel. Itt is, ott is voltak jó megmozdulások. Egy-egy semmiből jött elkapás, szerelés. A nagy, touchdownt érő mozzanatok azonban elmaradtak a részünkről. A Guardians még utolsó leheletével próbált további yardokat és pontokat kicsikarni a Rangers védelméből. Ezek azonban mind sikertelennek bizonyultak. A defensünk viszont becsületesen tartotta magát, és csak egy touchdown erejéig engedte előrenyomulni a Rangers támadóit. Mikor legutoljára visszakerült a dunakeszi centerének kezébe a labda, az irányító a snapet követően letérdelt vele, hogy lepörgesse a maradék időt az órából. A mérkőzés így 27-8-as eredménnyel zárult a Rangers javára. Ez pedig nem jelentett mást, mint az ő továbbjutásukat, a mi kiesésünket.

Hát, ennyi volt. Itt a vége a szezonunknak. Ahogy körbenéztem, mindenki szemében látni lehetett a csalódottságot. Hiszen már ott éreztük a kezünkben a továbbjutást, és most kicsúszott belőle. Lezajlott a szokásos meccsvégi rituálé a kézfogassal. A rangersösök vigyorogva, mi leeresztett fővel haladtunk végig a másik mellett.

Az edzők összehívtak minket a nagy, szezonzáró, vigasztaló beszédre. Idény elején ezt a 3-3-as mérleget tűztük ki célul, a rájátszás csak hab lett volna a brownie-n. Mikor a küszöbön zárult be az ajtó, pont az orrunk előtt, érthető, hogy csalódottak vagyunk. Az út, amit megtettünk, hogy eljussunk idáig, már magában becsületre méltó. Ilyen sikeresen még egyik újonc csapatnak sem sikerült debütálnia. Egy éve még kint játszadoztunk a Szabadság téren, és csak álmodtunk róla, hogy valaha bajnokságban játszhatunk több száz ember előtt.

Az idei szezon most véget ért számunkra. A Dunakeszi Rangersnek gratulálok a továbbjutáshoz, kiharcolták maguknak! Mi pedig jövőre újult erővel vágunk neki az idénynek, hogy felülmúljuk mostani önmagunkat.