Lassan véget ér a nyári pihenő. A Guardians játékosainak volt ideje átgondolni a szezonban történteket, és új lapot kezdeni. Megragadtam tehát az alkalmat, hogy kikérdezzem őket, hogyan is látják utólag, tiszta fejjel első idényüket.
A csapat irányítójának, Horváth Máriónak élményeit, tapasztalatait olvashatjátok.
Mit vártál szezon előtt magadtól illetve a csapattól?
Igazából magamtól sokat vártam: reméltem, hogy minél jobban helyt tudok állni. A csapattól is. Úgy éreztem, jó az emberanyag, az edzők kimagaslóak, így kellemes meglepetés tudunk lenni.
Miben fejlődtél az első idény alatt?
Remélem, hogy fejlődtem. Ezt majd az edzők megmondják. Iszonyat más bajnoki meccseken játszani, mint edzésen. Nem hittem volna, hogy ennyivel másabb. Nyilván sejtettem, hogy nem ugyanaz, de ennyire nem hittem volna hogy más lesz. Inkább az van előttem, amiben fejlődnöm kell. Szerencsére az edzők nyíltan meg is mondják, amit látnak. És ez jó dolog.
Hogyan bírta a tested a gyűrődést?
Hála a nagyfiúknak, igazából sérülésmentesen le tudtam húzni majdnem a teljes szezont. Egy komolyabb volt, az a Jászberény elleni meccsünket követő első edzésen. Egy szerencsétlen földet érés, és pont a dobó, bal vállam szívta meg. A következő meccs előtti utolsó edzésen tudtam azt mondani, hogy oké, nem lesz probléma. Na az gáz volt.
A család mennyire volt segítőkész, megértő a sok edzés, meccs miatt?
A (mostmár) feleségem mindenben 100%-ig támogat. Sőt, sokszor ő rugdosta a fenekem, hogy menjek edzésre. Szóval ilyen téren maximálisan támogattak.
Mennyire voltál elégedett magaddal a szezon végére?
Semennyire. Sokkal többet vártam magamtól minden meccsen. De el kellett fogadnom, hogy ezek tanuló évek: edzésről edzésre, meccsről meccsre kell fejlődni. Nem lehet egyből elérni mindent.
Mi az a nem kötelező, de számodra elengedhetetlen tárgy az utazások során, ami nem hiányozhat a táskából?
A fejhallgatóm.
Mi vált meccsnapokon a rutinod részévé, ami egy átlagos napon kihagyható? Mi az, ami ilyenkor különös jelentőséggel bír?
Talán a Supermanes aláöltöző, azt hordtam minden meccsen. Illetve a reggeli felszerelés-ellenőrzés.
Mi a kedvenc sztorid a szezonból?
Sok van hála az égnek. Milán fárasztó viccei, amikor hazafelé alig vártuk a következő benzinkutat... Dominik futása a Saints ellen, Boti hosszú elkapása Pesten, Karkas üvöltése Kaposvár ellen... Maga a hazai második meccsünk, ami a stadionba volt, ott a bevonulás. Potyka beszédei, a zászló... És Coach Dani utolsó meccsen. Egy bizonyos playben direkt ki kellett mozognom, és az esetek 99%-ában balra hívtuk, mivel ez esik a kezemre. Erre ő a meccsen jobbra hívta be a playt. Visszakérdeztem, hogy jól hallottam-e. Dani vigyorogva: „Igen, jobbra. Bocs, tesó, de muszáj.” Végül is, sikerült.
Mi az, amin biztosan változtatni fogsz a következő szezonig?
Fizikailag változtatni akarok: több izom, kevesebb háj. Többet tanulni, akár magáról a fociról, a posztról, jobban tudni a playbookot. Igazából mindent szeretnék. Legrosszabb esetben is szinten tartani, de inkább emelni rajta.
Mi jellemezte általánosságban a csapatot a szezon során?
Az ÖSSZETARTÁS! Voltak nagy zakók, de soha, SOHA senki nem támadta a másikat, nem mutogatott másra. Sőt, szinte rögeszmésen mindenki annyira magát okolta, és támogatta a másikat, hogy az már beteges... Úgy gondolom, ezt hívják igazi csapatnak. Családnak. Ebben különbözünk szerintem a többi csapattól. Hihetetlen összetartás van a srácok között. És én erre nagyon büszke vagyok!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
