FaceMask

Az amerikai foci női szemmel

Szegedi rémtörténet: halottak napi feltámadás

Elérkezett az alapszakasz utolsó meccse. Az Eger Heroes elleni küzdelem a Divízió II. Keleti csoportjának győzteséről döntött. Így ー bár a rájátszásba jutás már biztos volt ー a Guardians ugyanolyan elhivatottan készült erre a mérkőzésre is, mint bármelyik másikra.

_dsc7041-kicsi.jpg

Vasárnap reggel egy napsütéses, nem túl hideg reggelre ébredtünk. Két órakor minden készen állt a meccskezdésre, vagyis majdnem minden. A pálya mögött zajló építkezés miatt a bírók veszélyesnek találták az abba az irányba való támadást. Ezért nem történt térfélcsere az első negyed végén.

_dsc7056-kicsi.jpg

De kezdjük az elején! A pénzfeldobást követően az egriek offense-e léphetett először pályára. A defense-ünk minden igyekezete ellenére nem tudta megállítani a hősöket. A hosszú drive-ra egy futással tették fel a pontot. A kétpontos kísérletet azonban sikerült kivédekeznünk, így a támadóink akár a következő támadásban megfordíthatták az állást._dsc7115-kicsi.jpg

És milyen szép menetelés volt. Dominik futásaival teret adott egy kis passz-játéknak, Kevin megszerezte pályafutása első éles elkapását. Majd Petro kapott egy labdát az end zone közvetlen közelében. A következő playnél Dominik pontokra váltotta a drive-ot. Ám észrevettünk egy sárga zászlót és a bírók is sípoltak. Támadó-szabálytalanság miatt nemhogy nem volt érvényes a touchdown, de még hátrébb is kényszerültünk. Azonban nem kellett sokáig bánkódni, Márió megtalálta Milánt a célterületen belül, így sikerült kiegyenlíteni. Az extra kísérletnél olyat láthattunk, amit nem sokszor, Milán a rúgásal nem találta el a kaput, így döntetlennel adtuk át a támadás jogát a Heroesnak.

dsi08689.jpg

Ez az egri drive is, mint az előző, igen hosszúnak sikeredett. Mikor már úgy tűnt, a védelmünk sikeresen megállítja a hősök támadóit, valahogy mindig sikerült megszerezniük az első kísérlet jogát. És egy hosszú passzt követően máris a vörös zónában voltak. Nem sokkal ez után a bírók lefújták az első negyedet. De a szokásokkal ellentétben nem történt térfélcsere a veszélyesnek ítélt terep miatt. Így ugyanott folytathatta a Heroes a támadást, ahol abbahagyta. A második játékrész első akcióját sikeresen megállította a védelem. Azonban nem örülhettünk sokáig, egy szélső elkapással megszerezték a következő touchdownt. Ha ez nem lett volna elég, még két pontot felraktak a táblára a sikeres extra kísérlettel.

dsi08905.jpg

Az offense-ünk így 14-6-os állásnál kaphatta meg a labdát. És bár voltak szép próbálkozások, nem sikerült előre haladni: hol egy drop miatt, hol pedig egy zászló miatt szorultunk hátrébb. Így nem maradt más választás: puntolni kellett. Ismét a defense-ünkön volt a sor, hogy megakadályozzák a pontszerzést. Mikor már úgy tűnt, sikerül megakasztani a támadást, ismét egy hosszú átadás következett, amivel hamar a mi térfelünkre ért a hevesi együttes. Ha ez még nem lett volna elég, egy 15 yardos büntetést is kaptunk szabálytalan szerelés miatt: az ellenfél megint az célterület küszöbén állt. Ezt ki is használták: újabb hat pontot adtak hozzá az eredményhez. 20-6. Egy kis vigasz mégis akadt: a kétpontos kísérlet nem sikerült.

dsi08902.jpg

Márióéknak tehát már két labdabirtoklásnyi hátrányt kellett ledolgozni. Ezt azonban nem a következő drive-ban kezdték meg. Volt egy kis kavarodás a downokat illetően, ez is hozzájárult a támadás végi punthoz. Milán megpróbálta futással megszerezni az első kísérlet jogát. De ez ezúttal nem sikerült: a defesnse-ünk tehát különösen nehéz helyzetbe került: a Heroesnak a félpályát sem kellett megtennie a pontszerzésig. Ki is aknázták az adódó lehetőséget és újabb hat, majd két ponttal növelték előnyüket. 28-6. Nem sokszor láttunk még csapatot innen felállni. De az offense továbbra is elszántan lépett pályára. A félidő végéig azonban nem sikerült felzárkózni.

_dsc7265-kicsi.jpg

A második félidőt a Guardians kezdte. Ám nem pont úgy, ahogy egy fordításhoz azt kéne. Egy pár yardos előrehaladás után egy egri védő kezében kötött ki Márió passza, így megint remek mezőnypozícióból jöhettek a Heroes támadói. Az első playből rögtön meg is csinálták a touchdownt. Egy kis reményt adott nekünk a földön heverő sárga zászló. Szerencsénkre ezúttal ők szabálytalankodtak, így érvénytelenítették a pontszerzést. Adódott még lehetőség a védekezésre. A defense-ünk pedig harapós-módba kapcsolt, mindösszesen egy first downt engedtek: a támadásnak Kazár negatív yardos tackle-je vetett véget egy negyedik kísérletnél. Visszakerült tehát az offense-hez a labda. Ez a támadás sikeresnek igérkezett, jó pár yardot haladtunk előre. Előbb Márió futásával, majd Simon elkapásával belátható távolságba került a pontszerzés. Márió és Petro összjátékából az első negyed óta újból pontokat raktunk fel az eredményjelzőre. Az extra két pontot azonban nem sikerült megszerezni. De így is 28-12-re zárkóztunk.

dsi09047.jpg

A védelmünkön így már kevesebb nyomás volt, de talán még agresszívebbek voltak, mint az azt megelőző drive-ban. Egy tackle itt, egy kivédekezett passz ott. A negyedik downnál az egriek receivere nem tudott kikeveredni a Guardians-játékosok gyűrűjéből. Újabb negatív yardos próbálkozás után kaphatta vissza a labdát az offense. A nagy játékot ismét Petro csinálta, elkapását követően 30 yardon belülre kerültünk. A következő play után (mely egy elejtett labda volt) megkezdődött az  utolsó játékrész is. Simon elkapásának és egy védő-szabálytalanságnak köszönhetően mindössze egy yardra volt a cél. Ezt pedig Márió a falak segítségével egy középső futással tette meg. Touchdown! Igaz, az extra kísérlet ismételten nem sikerült, de immár csak 10 pont volt a különbség.

_dsc7494.jpg

Ennek ledolgozásához az első lépés egy ismételt sikeres védekezés. És nem is a Guardiansről lenne szó, ha nem adtak volna bele apait-anyait. Az Eger kísérleteit minduntalan megállították. Az irányító kipasszolta oldalra az elkapónak a labdát, azonban az elejtette, és a játékszer Bence kezei között landolt. Megtörtént tehát az első labdaszerzés a részünkről. Ezt az offense pedig igyekezett is kihasználni. És mivel szorított minket az idő, nem is teketóriáztak sokáig a srácok. A pontszerzést Sajti elkapása alapozta meg. Dominik pedig begyújtotta a rakétákat és megfutotta a hátralévő 35 yardot a touchdownig. Ezt ezúttal nem vonták vissza. Ez pedig azt jelentette, (még ha a kétpontos kísérlet nem is sikerült) hogy mindösszesen négy pontra csökkentettük a hátrányt.

dsi08668.jpg

Az Heroesnak tehát pontot kellett szereznie ahhoz, ha be akarta biztosítani a meccset. Ehhez azonban előbb át kellett verekednie magát a Guardians védelmén. Ez pedig nem egy könnyű feladat. Az egriek irányítója megpróbálkozott egy hosszú passzal, hogy minél hamarabb eljussanak a touchdownig. Azonban ebbe Leszkonak is volt beleszólása: még a receiver előtt elkapta a labdát, megszerezve ezzel első interceptionjét a meccsen (ami a szezonban már a negyedik volt). A támadók pedig a fordítás reményében kapták vissza a labdát. Ismét Petro hozta remek helyzetbe a csapatot egy csaknem 20 yardos elkapással. Innentől már mondhatni gyerekjáték volt Dominiknak megfutnia a következő touchdownt, amihez természetesen a nagyfiúk is asszisztáltak bőven. A nézők és a csapattársak mind kiabáltak. Átvettük a vezetést, a mérkőzés során először! Milán extrapontjával már három pont volt az előnyünk.

_dsc7529-kicsi.jpg

28-31 volt az eredmény, de még mindig volt ideje a hevesieknek az egyenlítésre. De ezt a védelmünk, azon belül is Hege nem hagyhatta. Olyan szorosan követte elkapóját, hogy az irányító passza egyenesen az ő kezében landolt: ő is felkerült tehát a labdát szerzők listájára. Ami pedig talán még fontosabb, olyan helyzetbe hozta a támadóinkat, hogy jó időgazdálkodással akár rögtön be is fejezhették volna a meccset. Tomi azonban úgy gondolta, tovább növeli az előnyt: 30 yardos futásával megszerezte első touchdownját az idényben. Újabb extra pont, 28-38.

dsi09184.jpg

A védelmünknek talán most volt legkönnyebb dolga a mérkőzés során. Ám ez nem azt jelentette, hogy leengedhetnek. Meg kellett állítani a támadást, hogy biztosan megtarthassuk az előnyt és behúzzuk a győzelmet. Az Eger támadóinak sikerült túljutnia a félpályán. Ám ekkor Szabi úgy gondolta elég volt a meccsből mára: felugrott a következő hosszú labdáért, ezzel ő is megszerezte első pickjét a szezonban. Az elkapás után pedig biztos, ami biztos, még visszavitte a félpályáig. Márióéknak így mindössze csak annyi dolga volt, hogy letérdeljenek a labdával.

dsi09312.jpg

A hármas sípszót követően mindenki őrjöngésben és/vagy örömkönnyekben tört ki. Győztünk! Mi vagyunk a csoprtgyőztesek!  Szinte hihetetlen volt. Az első félidőben az állás még 28-6 volt az Eger Heroes javára. Azonban a srácok nem engedték el a meccset. A második félidőben olyan fordítást mutattak be, melyre nem sok példát láttunk eddig a foci történelmében. Tavaly ilyenkor ekkora hátrányból nem tudtunk felállni. Ám most ez más volt: sikeres védekezés követett sikeres támadást. Minden egyes csapattag hozzátett valamit a meccshez. De nem csak a játékosok. A nézők teli torokból biztatták a Guardianst, az edzők pedig remek tervekkel, tanácsokkal és biztatással látták el a játékosokat.

dsi09393.jpg

És ha már az edzőknél tartunk… Ezen a napon is ünnepeltünk valakit, ez pedig nem más volt, mint Ervi, a csapat vezetőedzője. Készültünk neki egy kis meglepetéssel. De minden kétséget kizáróan a meccs volt a legnagyobb ajándék, amit adhattunk neki. A szezon legjobb mérkőzése egy hatalmas fordítással és egy győzelemmel megkoronázva. Melyik edző vágyhat ennél többre.

Fotók: Szabó Dávid és Maróti János

A bejegyzés trackback címe:

https://facemask.blog.hu/api/trackback/id/tr9016276356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

FaceMask

Az amerikai foci női szemmel.

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása